Vizsla Túrák







Powered by NetOffice

2017. október 3. kedd

Az EZÜST Vizsla Túra felhívása

2017. Október 15., vasárnap,  9:30-tól
Kamaraerdő,
 Szoborpark / Fitoland felöli vége (Rókales u.)
Regisztráció 9.30-tól,
Túratáv: A túra pontos útvonala és a túracsoport ezúttal a résztvevő Őszpofik igényei szerint alakul majd aznap reggel!

ezustvizslatura.jpg

 

Különleges, ám annál szeretetteljesebb találkozásra hívunk minden 10 év feletti vizslát és gazdáját egy könnyű, laza sétára a Kamaraerdőbe. Hiszen a Vizsla Túra közelgő 11. születésnapja minket, alapítókat és szervezőket is kíméletlenül szembesít: bizony rohan az idő, s a saját vizsláink is mind lassan nyugdíjas korba érnek! 
Az őszülő pofik és lábak imádatának azonban képtelenség ellenállni, ahogyan homályosodó szemeikben közös, hosszú élettörténeteinket látjuk rendre visszatükröződni… Csodálatos lelkek ők, szívünk (szó szerinti) házikedvencei!
Ezen a rendhagyó kiránduláson őket, négylábú Élet-társainkat szeretnénk köszönteni és együtt örülni a mögöttünk levő, közösen megélt éveknek. Ezzel szeretnénk jelképesen, s egyben nyilvánosan elismerni és megköszönni minden felelősségteljes gazdinak, aki 10 év feletti vizslának ad otthon a lelkében és a családjában mindazt a sok türelmet, figyelmet, törődést és gondoskodást (nem elfeledve a rémesen sok aggódást!), ami ezeket az éveket mindkettőjük számára fontossá, értékessé tette. Épp úgy, ahogy a Kisherceg mondja: „…az IDŐ, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá őt!”
Az Ezüst Vizsla Túra szívből jövő tisztelettel és szeretettel szándékozik odafigyelni idősödő négylábú gyermekeink és barátaink egyedi és megismételhetetlen létezésére. Hozzuk őket össze egy vidám, nagy csapatba és örökítsük meg minél több fotón őket – együtt!

ezustvizslatura01.jpg

(Kiegészítés: Az Ezüst Vizsla Túrára természetesen nem csak vizslával, hanem vizslakeverékkel, más fajtájú vagy keverék kutyákkal is lehet jönni, akik elmúltak 9 évesek)

Pontos találkozási pont, regisztráció: Kamaraerdő Szoborpark/Fitoland felöli vége (pontos Cím: 1223 Budapest, Rókales utca 4.)

Segítség:  http://www.utvonalterv.hu

 

A túra pontos útvonala és a túracsoportok ezúttal a résztvevő Őszpofik igényei szerint alakulnak majd aznap reggel!

A részvétel regisztrációhoz kötött, jelentkezni kizárólag a www.vizslatura.hu oldalon a részvételi feltételek elolvasása után az ott megjelölt módon lehetséges.