Aktuális






Powered by NetOffice

Dr. Bendzsel Dániel: Biztonságos-e az altatás?


altatas.jpg

Az állatorvosi gyakorlatban napi rendszerességgel kell a betegeket altatni. Míg az emberek esetében sok beavatkozást el lehet végezni ébren is, helyi érzéstelenítés mellett (például: fogászati beavatkozások), az állatok esetében gyakran altatásban kell ezeket megtenni. Időről időre felmerül a gazdikban, hogy "biztonságos dolog-e az altatás?" A válasz egyszerű… >>



Kennel köhögés


kennelkohoges.jpgA kutyák fertőző légcső és hörgőgyulladását "kennel köhögésnek" nevezzük. Ez egy összefoglaló elnevezés, hiszen a betegségnek számos fertőző oka lehet, a tünetek azonban megegyeznek: a kutya rendszerint láztalan, élénk, eszik, iszik, azonban erősen köhög. A köhögés lehet száraz, de akár nedves ("produktív") is, amikor a beteg fehér, habos váladékot köhög (szinte öklendezik) fel, amit sok gazdi hányásnak gondol.
Esetenként szövődményként tüdőgyulladás is kialakulhat, illetve a másodlagos fertőzések miatt gennyes orrfolyás, kötőhártya gyulladás is jelentkezhet - ilyenkor természetesen a kutya már bágyadt, lázas, étvágytalan lehet.


»»»

Igazából szerelem

A Vizsla Túra egyik alapítójának, Deák Erika kislánya, Cserfalvi Natália és a vizslakutyája, Villám bemutatkozik:

baba_.jpg


 

 


Vizsla Totó - 8. forduló

vizslatoto_8_thumb.jpg
A nyolcadik forduló nyertese: 
          Wini kutya és gazdijai Windtner Zoltán és Rita
A nyereményeteket, mely egy óriási adag rágócsont,
átvehetitek a 29. Vizsla Túrán.

GRATULÁLUNK!!!!

Helyes megfejtések >>



A 28. Vizsla Túra köszönőlevele


muffin 2.jpg

Ezúton köszönjük annak a 157 (!) vizslának és gazdájának, akik részt vettek az idei első, sorrendben a 28. Vizsla Túrán 2010. január 17-én, vasárnap a Kamaraerdőben! Az év első közös kirándulását Remete Szent Antal, a háziállatok védőszentjének napja, valamint a Vizsla Túra megalapításának 3. évfordulója alkalmából rendeztük meg.
Ezzel a rendkívül magas részvételi számmal (157) saját eddigi létszámrekordunkat döntöttük meg!
Köszönjük továbbá Whelan Juditnak és testvérének, Rábai Zsuzsinak azt a fantasztikusan szép és finom muffin-csomagokat, amiket a részt vevő vizsláknak és gazdáiknak kiosztottak a regisztrációnál!
Találkozzunk a 29. Vizsla Túrán 2010. február 28-án, vasárnap!
Regisztráció: 10.30h-tól
Utolsó túracsapat indulása: 11.30h
További részletek 2010. február 8. után itt, a honlapon és a körlevélben!


 

A 28. Vizsla Túrán összegyűlt regisztrációs pénzt (137.000 Ft) az alábbiakra használtuk fel:

  • vizslaezres3.jpga Vizsla Túra fotópályázat győzteseinek bekeretezett oklevél készíttetése
  • Vizsla Túra logós frizbik, sálas nyakörvek és kulcstartók gyártatása a 3x3 ajándékcsomagokhoz
  • a Vizsla Túra megalapításának 3. évfordulója alkalmából készíttetett születésnapi torta költsége
  • a Vizsla Túra megalapításának 3. évfordulója alkalmából megrendezett stábtalálkozó és megbeszélés költsége a RestoGaborban
  • a www.vizslatura.hu domainnév éves díja 2010-re
  • a 28. Vizsla Túrára készített 120 db születésnapi kutyamuffin + 120 db születésnapi gazdimuffin költségének 2. részlete


Egy Primissima kétségei - Dr. Kubinyi Enikő etológus portréja


kubinyie.jpg„– A tudomány olyan, mint a vadászat – meséli Dr. Kubinyi Enikő, Prima Junior díjas etológus. – A vad a publikálható eredmény. Az evolúció úgy formálta az embert, hogy a férfiak vadásznak, a nők meg gyűjtögetnek, közben csevegnek, társadalmi életet élnek, a gyerekekkel foglalkoznak. (A környékről persze minden vad elmenekül.) Vannak olyan nők – mint én –, akik mégis elmennek vadászni, mert jobban értékelik a zsákmányt és a vadászat izgalmát, mint a csevegést.” Teljes cikk >>



Boldog születésnapot, Benő!


Beno.jpgEzúton szeretnénk utólag is nagyon boldog születésnapot kívánni a Vizsla Túra jelenleg legidősebb tagjának, Benőnek, aki 1995. január 13-án született!
Szívből gratulálunk neki és gazdáinak ehhez a csodálatosan hosszú kutyaélethez!

Benő és a haverok (fotóalbum)>>



3 éves lett a Vizsla Túra


3_VT torta.jpgA Vizsla Túra megalapításának 3. évfordulója alkalmából ezúton szeretnék személy szerint köszönetet mondani mindazoknak, akik egykor segítettek vagy a mai napig segítenek nekem abban, hogy a kirándulások hónapról-hónapra megvalósulhassanak. 
Ezúton szeretnék továbbá ismét megemlékezni azokról a kutyákról, akikkel az elmúlt három év során a Vizsla Túrák jóvoltából ismerkedhettem meg, s akik sajnos már nem lehetnek köztünk.
Remélem, január 17-én, vasárnap (Remete Szent Antal, a háziállatok védőszentjének napján) minél többen találkozunk majd a Kamaraerdőben a 28. Vizsla Túrán!

Tollár Mónika, a Vizsla Túra alapítója



Adó 1%


vizslas_NAGY.jpg



Lezárult a Vizsla Túra fotópályázata


Nagy örömünkre szolgált, hogy összesen 186 fotó érkezett - ezeket a stáb 22 tagja értékelte.
Ezúton köszönjük minden gazdinak a jobbnál jobb képeket!
Az összes beérkezett alkotás megtekinthető itt >>

A kategóriagyőztesek:

  1. "A vizslám és én": gazdi: Kenderessy Anikó, kutyus: Zadar, képszám: 48.
  2. "A vizslám a Vizsla Túrán": gazdi: Mócsai András, képszám: 64.
  3. "Az én édes vizslám hatalmas lelke, érzelmei": gazdi: Fésű-Fekete Marianna, kutyus: Rozi, képszám: 154.
  4. "Az én örökké gyerek, bohóc vizslám": gazdi: Majoros Tibor, kutyus: Mia, képszám: 100.
  5. "A vizslám és a gyerek(ek)": gazdi: Simon Andrea, kutyus: Peggy, képszám: 23.

A győzteseknek ezúton gratulálunk! 

Nyereményük egy-egy 5.000 Ft értékű csomag, melyet 2010. március 28-án, vasárnap a jubileumi 30. Vizsla Túrán (előreláthatólag Csobánkán) vehetnek majd át.
A csomag tartalma: 1 hatalmas adag rágócsont, 1 db Frontline kullancs- ésbolhariasztó csepp, 1 db sipoló gumicsirke, 1 doboz multivitamin, 1 tartós/elnyűhetelen biléta



Ünnepi vendégünk: ZOÉ


zoe.jpgA hat hónapos vizslalányt 2009. december közepén Szolnok és Törökszentmiklós között találták az út szélén összefagyva. Mivel nyakörve, chipje, illetve tetoválása sajnos nem volt, eredeti gazdáját nem sikerült megtalálni.
A rettenetes hideg téli napokon Széphalmi Éva pár napra a gondozásába vette, majd átadta a budapesti Vizslamentőknek, akik azonnal ideiglenes befogadó családhoz, a Vizsla Túra alapítójához, Tollár Mónikához és Csillik Gáborhoz költöztették 2009. december 20-án (mivel a lesoványodott, összetört lelkű kiskutya semmiképpen nem bírta volna ki a kültéri kenneles tartást decemberben).
Zoé az alapos fürdetés és orvosi kivizsgálás alapján gyógyszeres kezelés alatt állt, valamint komoly hízókúrára és aktív lélekgyógyításra fogták ideiglenes gazdái. A család két meglévő vizslája, Berek és Emma igazi nagytesókként tanítgatták, gondozták egész nap: hatalmas kergetőzős hancúrozásokkal, plüsállat cibálásokkal és ágyon hempergésekkel mutatták meg neki az igazi vizslának való életet.
Zoé a korábbi megpróbáltatásokat követően napról napra jobban lett testileg-lelkileg: már egész nap boldogan rohangászott, szaglászott és gyakorlatilag egyfolytában mosolygott, nevetett. Lassan az éjszakákat is félelem és felriadások nélkül aludta végig. Roppant kedves, jóindulatú, békés, könnyen kezelhető, tanulékony, nyílt tekintetű kiskutya – afféle főnyeremény! Életkorából adódóan igazi bohóc, bújós kisbaba, kíváncsi felfedező. Közösség-imádó, mindenkit mindenhova követő, de a szobatisztaságot még tanuló kamaszlány. Minden simogatásért, pusziért, ölelésért roppant hálás élő- és érzőlény. Nem ugat, nem harap, nem támad, nem lop, nem pusztít, nem rág. Cicákkal és más szelíd kutyákkal abszolút kompatibilis, mivel jelenleg négy macskával és két ebbel alszik együtt. Múltjából adódóan félős, idegenekkel bizalmatlan, hirtelen mozdulatokra összekucorodással reagáló. Az autózás nem a kedvence, s bár nem hányja össze a kocsit, komolyan meg van rémülve minden egyes út alkalmával. Férfiakkal és fekete ruhába öltözött emberekkel szemben azonban kifejezetten bizalmatlan.
A kombinált és a veszettség elleni oltást is megkapta, valamint elkészült az oltási könyve és az útlevele is. Chip is került belé, hogy ne fordulhasson elő vele mégegyszer ez a tragédia…
Olyan végleges gazdit kerestünk neki, aki lakásban tartja, de megfelelő mozgási, rohangálási és tanulási lehetőséget, illetve elegendő szeretetet, gyengédséget és törődést biztosít neki. Zoé olyan helyre költözött, ahol megfelelő ember- és kutyatársasága van, vagyis ahol eleget tudnak törődni teste és lelke rehabilitációjával.

Végleges örökbeadásáig Zoé orvosi és etetési költségeit a Vizsla Túra állta.
Ezúton köszönjük Nagy Judit és férje, valamint Bori kutya segítségét Zoé ideiglenes, egyhetes elszállásolásában!
Zoé fotóalbuma >>



A Vizsla Túra legfiatalabb tagja: Karvazy Jusztina

miku21.jpg

Kedeves Móni!
Nagyon szépen köszönjük a gratulációt és a kedves üdvözlőlapot. És itt csatolásban küldünk néhány képet Jusztiról, melyek az elmúlt hetekben és napokban készültek. Kislányunk, a Karvázy Jusztina Luca nevet kapta, 3350 grammal és 57 centivel született természetes úton az alternatív szobában, 2009. december 6-án reggel 6.20-kor, Mikulás ajándékképpen. Remélem, hogy ti jól vagytok és Nagyon Boldog Új esztendőt kívánunk!! Baráti üdvözlettel,

Nimród, Samu cica, Judit, Juszti és Péter



Az árva kismalac




27. Vizsla Túra köszönőlevele


27_vt_stamp.jpg

Köszönjük annak a 101 vizslának és gazdájának, akik részt vettek az idei tizedik, sorrendben a 27. Vizsla Túrán 2009. november 29-én, vasárnap a Hajógyári-szigeten!

Finomságokkal és örömökkel teli karácsonyt, valamint élményekkel és kalandokkal teli új évet kívánunk minden kétlábú és négylábú tagunknak! Szeretnénk, ha az ünnepek alatt meggyújtott gyertyák emléket állítanának azoknak a vizsláknak is, akik sajnos már nem lehetnek köztünk, de akikre mindig szeretettel fogunk emlékezni! 

Találkozzunk a 28. Vizsla Túrán 2010. január 17-én, vasárnap - eddigi szokásunkhoz híven a Kamaraerdőnél (a Szoborpark és a Fitoland felöli résznél, a Rókales utcában), ahol apróbb meglepetések kíséretében a Vizsla Túra megalapításának 3. évfordulóját is megünnepeljük közösen! Köszönjük, hogy ti is tagjai lettetek annak a csapatnak, amelyben összesen több mint 1.000 vizsla és gazdája kirándult együtt az elmúlt három év alatt.

Regisztráció: 10.30h-tól
Utolsó túra indulása: 11.30h


vizslaezres3.jpgA 27. Vizsla Túrán összegyűlt regisztrációs pénzt (95.000 Ft) az alábbiakra használtuk fel:

  • 700 db zöld boríték vásárlása a karácsonyi üdvözlőlapokhoz
  • ZOÉ kutya költségei: állatorvosi vizsgálatok, gyógyszerek, eledelek, oltások
  • 685 db karácsonyi üdvözlőlap postai feladásának 2. részlete


Köszönet a Vizslamentőktől


Szeretnénk megköszönni, hogy a vizslamentésért felelős Futrinka Egyesület részt vehetett az idei utolsó, sorrendben a 27. Vizsla Túrán, november utolsó vasárnapján a Hajógyári-szigeten. Köszönjük minden kedves támogatónknak az adományokat. Ezen a délelőttön 37.500 Ft gyűlt össze, melyet teljes egészében a gondozásunkban lévő kutyákra fordítunk. Ott leszünk a következő túrán is, ahol továbbra is kutyás pólókkal és 2010-es falinaptárral kedveskedünk minden kedves támogatónknak. (Aki már hamarabb szeretne pólót vagy naptárt, írjon nekünk az címre vagy hívjon minket a 20/211 4540 mobilszámon.) A tőletek kapott szuper tárgyi adományokat is köszönjük, a pléddel már kibéleltük az egyik védencünk házát, a nem kutyás tárgyakat pedig elárverezzük, s a befolyt összeget szintén védenceink ellátására fordítjuk!
Üdvözlettel: a Futrinka Egyesület önkéntesei www.futrinkautca.hu , www.magyarvizslasos.hu



Vizsla Totó - 7. forduló

vizslatoto_7_thumb.jpg
A hetedik forduló nyertese: 
          Zsófi kutya és gazdija Kádas-Tóth Emese
A nyereményed:
egy sípoló bumeráng kutyusodnak
Átveheted 2010-ben, a 28. Vizsla Túrán Kamaraerdőn.
GRATULÁLUNK!!!!

Helyes megfejtések >>



Elsősegély-csomag minden túravezetőnél


elsosegelytasi.jpg

Az elmúlt túrák tapasztalatai alapján az idei év utolsó Vizsla Túrájától kezdve a jövőben minden túravazető elsősegély-csomaggal felszerelve indul útnak. A kistáska tartalma: kisolló, csipesz, ragasztószalag, sebtapasz, fertőtlenítő kendők, fólia, 2 csomag mull-lap, seb- és bőrfertőtlenítő spray (Octanisept), rugalmas kötözőháló, gumis rugalmas 'ragadós' kötöző, 1 pár gumikesztyű, 1 pár vízálló kutyacipő, 2 taak kézfertőtlenítő kendő, kullancskiszedő csipesz, fültisztító, vattapamacs, kistörölköző, "túlélőkés". Reméljük, minél ritkábban lesz rájuk szükség - de amikor igen, akkor nagyon jó lesz, hogy kéznél vannak...!



Új e-mail cím


Kedves Vizsla Túrások!
Új és egyetlen e-mail címünk a mai naptól: . A havi túrafelhívásokat és a jelentkezéseket tehát itt, egy helyen kezeljük a jövőben. Ide várjuk továbbá a túrákról való visszajelzéseiteket, az általatok ismert kutyabarát éttermek címeit, illetve minden olyan közérdekű információt, amit a figyelmünkbe szeretnétek ajánlani. Korábbi e-mail címeink egy ideig természetesen még élnek, de működésüket szeretnénk minél előbb megszüntetni.
A Vizsla Túra stábja



1000!

VT_logo_1000.jpg
Ezúton szeretnénk gratulálni Alíznak és gazdájának, Putz Olíviának, akik a Vizsla Túra csapatának ezredik regisztrált tagjai!



Szabadalmaztatott védjegy lett a Vizsla Túra!


vedjegy_jpg.jpgEzúton tájékoztatjuk minden kedves kétlábú és négylábú tagunkat vagy szimpatizánsunkat, hogy a Vizsla Túra védjegy-szabadalmaztatásának ügye 2009. augusztus 14-én az M 09 00218. ügyszámon és a 198 163. lajstromszámon a Magyar Szabadalmi Hivatalban lezárult.
Ennek értelmében visszamenőleg, vagyis 2009. január 28. óta minden jogot megkaptunk tevékenységünk, illetve honlapunk oldalainak formai és tartalmi elemeinek védelmére. Ezek használatára, átvételére, újraközlésére, másolására tehát előzetes írásbeli engedély szükségeltetik a védjegy jogosultjáról, azaz a Vizsla Túra alapítójától. Az előzetes írásbeli engedély nélküli használat, átvétel, újraközlés, másolás bármely internetes portálon, fórumon, blogon, intézményi és privát honlapon, illetve bármely szervezett programon, előadáson, rendezvényen szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Tevékenységünk és honlapunk formai és tartalmi elemei kizárólag egyértelmű hivatkozás elhelyezésekor, megjelentetésekor (konkrét idézés esetén) használhatók fel előzetes írásbeli engedély nélkül.



In Memoriam Frédi

fredi1.jpg

 

In memoriam
FRÉDI 
(1993.04.04 - 2009.08.28.)
 

 



Vizsla Túra póló rendelhető!
001.jpg 002.jpg


Póló megnevezése: Sol’s Imperial
Alapanyag összetétel: 100% fésűs pamut
Súly: 190g
Színválaszték: homok, sötétbarna

merettabla.jpgMéretezés: S, M, L, XL, XXL
(a méretbesoroláshoz segítség a mellékelt táblázat)
Ár: 1.000Ft+Áfa, bruttó 1.250Ft
Csomagolás: egyesével, Pe tasakban 

Szállítás, átvétel módja: egyéni egyeztetés szerint személyes átvétellel, utánvéttel, illetve postázással
Megrendelhető: Tajthy Gabinál ( vagy 30/682 0491)



Vizsla Túra az RTL Klubon


RTLREGGELI.jpg

A 19. Vizsla Túrát követő stúdió-beszélgetés netes verziója Kovács Patrícia színésznővel és vizslájával, Károllyal >>

 



Vizsla Túra a Tévében

Kultúrház 2008.03.10.
A 9. Vizsla Túrán forgatott anyag 2008. március 10-én volt látható
az MTV1 Kultúrház című műsorában.

<< Az anyag netes verziója >>
(18:05 perctől)




Oktatási anyag lett a Vizsla Túra!


Csilliklogo_.jpgEzúton tesszük örömmel bárki számára elérhetővé Csillik Gábor "Hatlábú vendégeink, avagy miért volt nálunk mindig teltház Bécsben?" című prezentációs anyagát, mely 2009. február 19-én a balatonszemesi Szindbád Wellness Hotelben hangzott el a "Szállodai online marketing recesszió idején" elnevezésű egynapos szeminárium keretében.
Az előadás teljes anyaga újra megtekinthető >>
Csillik Gábor blogja >>
Bővebb információk a konferenciáról >>



Berci, hazánk legkülönlegesebb magyar vizslája

berci.jpg
Rozsdás gazdájának köszönhetően

egy ország zárta a szívébe a több, mint
200 kilós teremtményt.

<< A róla készült RTL felvétel itt >>
<<
A Blikk Cikke: Berci, a házőrző malac >>



Kutyapékség Bécsben


kutyapekseg.jpgTonhalas, sajtos vagy éppen májas kutyakeksz szerepel az első bécsi kutyapékség kínálatában.
A receptek kidolgozásában egy állatorvos is részt vett, melyek 
kidolgozásakor nagy hangsúlyt helyeztek az egészséges táplálkozásra, ráadásul a kekszeket olyan kutyák is fogyaszthatják, akik érzékenyek bizonyos élelmiszerekre.
Teljes cikk >>



Újreg...