Aktuális







Powered by NetOffice

2015. április 22. szerda

5 napos, négy éjszakás Vizsla Weekend-re hívunk 2015. július 8. és 2015. július 12. között.

Ezúttal Heves megyei Sirok községbe látogatunk.Sirok.jpg
Mátra keleti szélén található. Recsktől 6 kilométerre, Egertől 19,5 kilométer távolságra.
Elérhető a 24-es főúton.

A község feletti 296 méter magas hegyen álló siroki várat az Aba nemzetségbe tartozó Bohr-Bodon család építtette a 13. században egy korábbi pogány szláv földvár helyén. Mivel a család Csák Mátéhoz csatlakozott Károly Róbert királlyal szemben, ezért a királyi sereg 1320-ban ostrommal elfoglalta tőlük Sirokot, és a vár királyi vár lett. A 14. század végén a Tari család tulajdonába került, majd többször gazdát cserélt. Eger 1552-es sikertelen török ostroma után Sirok várának hadi jelentősége is megnőtt, ezért a várat megerősítették. Ekkori tulajdonosa, Országh Kristóf építtette ki az olaszbástyákkal védett alsó várat. Eger 1596-ban történt elfoglalása után az akkori siroki várnagy harc nélkül feladta a várat. A törökök az így megszerzett erősséget a környékbeli lerombolt templomok köveiből továbbfejlesztették és 90 éven keresztül birtokolták. A törökök elvonulását követően a vár lassan elvesztette hadi jelentőségét és pusztulásnak indult.

- forrás: Wikipédia

További fontos információk és részletek »»»





Szállás lehetőségek:

  1. Sátorozás a Vár Campingben. 
    Felnőtt: 1.400 Ft./fő/éj, (18 év felettieknek + 350 IFA/fő/éj) Gyerek 1.000 Ft./fő/éj
  2. Faházak a Vár Campingben. (2-4-5-6 ágyas faházak)sirok1.jpg
    Egységesen 2.100 Ft./fő/éj. (18 év felettieknek + 350 IFA/fő/éj)
      Nincs már szabad faház!
    Fürdő és WC külön vizes blokkban.

    Nincs sátorhelydíj és autóparkolódíj sem!
    3332 Sirok, Dobó István u. 30.

    Telefon: +3670 395 0008 (szállás foglalalás csak ezen a számon)

    Képek a campingről itt található:
    http://www.var-camping.hu/gallery/show/camping 
    /Komfort nélküli szobáinkban ágyak, kis szekrények találhatóak, továbbá minden szobához tartozik kerti bútor garnitúra is (asztal székekkel). Ágyneműt és ágynemű huzatot biztosítunk. Tisztálkodás a közös vizes blokk épületében (férfi-női és gyermek mosdók, WC-k, zuhanyzók), ahol egyúttal a vendégek részére kialakított konyha is található./ 

Akik komfortosabb szállást szeretnének, részükre az alábbaiakat tudjuk ajánlani.


 3. Csibész Vendégház (2 utcával a sátorozók mellett)
      2 szoba áll rendelkezésre 1 x 3 ágyas (+2 pótágy) és 1 x 5 ágyas.
      Az ár létszámfüggő (2.800-4.800 Ft/fő/éj + IFA.) 
      Szállásfoglalás: Linkecs Sándorné Edina +3620 929 9712 (Hivatkozz a Vizsla Túrára!)
      3332 Sirok, Ady Endre u. 12.
      http://csibeszvendeghaz.uw.hu/

 Figyelem! Szállásfoglalás és az étkezés megrendelése egyénileg 2015. július 6-ig történik!

A szállások végesek és másoknak is kiadhatják és elfoglalhatják ezért kérjük mielőbb foglaljátok le, valamint vegyétek figyelembe, hogy a szállásadók előleget kérhetnek!

Nagyon fontos, hogy szállásfoglalás után írj egy levelet a cimre, (ami tartalmaz egy nevet és telefonszámot, hol és hány főre foglaltatok szállást, melyik nap érkeztek) mert a programokat levélben egyeztetjük. Ha nem írsz, nem tudjuk, hogy jössz és akkor mi nem is számítunk rád és kimaradsz minden jóból.

Az étkezés az alábbi módokon lehetséges.

  1. Lehetőség van a Vár Campingben reggelit illetve vacsorát kérni.
    Ha itt szeretnél ételt fogyasztani, akkor a címre kell levelet írni
    Kizárólag előrendelt menü választható illetve fogyasztható:
    Csütörtök reggel: Virsli, kenyér, mustár, tea: 590 Ft./adag
    Csütörtök vacsora:  Babgulyás, túrós csusza pirított szalonnával: 990 Ft./adag
    Péntek reggeli: Melegszendvics, tea: 590 Ft./adag 
    Péntek vacsora: Paradicsomleves, rántott szelet sült burgonyával, tartár: 990 Ft./adag
    Szombat reggeli: Zsemle, vaj, felvágott, paprika, paradicsom, kakaó/tej: 590 Ft./adag
    Szombat vacsora: Húsleves, sertéspörkölt galuskával, savanyúság: 990 Ft./adag
    Vasárnap reggeli: Virsli, kenyér, mustár, tea: 590 Ft./adag.
    Fontos, a válaszott ételt legkésőbb: 2015.07.06-ig a címre küldött levélben lehet!  
  2. Saját készítésű étel, hozott alapanyagokból és tábori lehetőségekkel.
    pl. bogrács, grill. (a faszénről és egyéb tüzelőröl mindenki maga gondoskodik)

Reméljük ajánlatunk felcsigázott és a szállásokat mielőbb lefoglaljátok.

Programok:
2015. július 8. szerda:
Érkezés, szállás elfoglalása, sátorállítás, ismerkedés, stb.
Egyelőre keressük a lehetőséget egy közös bográcsos (pörkölt+nokedli) vacsorára (önköltségi áron kb. 600 Ft./adag) majd utána

Azok a vendégek, akik szerdán érkeznek, ilyen finomságot kapnak ajándékba a szervezőktől :)
(Bereczky Mónika, Iványi Hajnalka, Redenczki Attila, Szűcs Attila, Kollár Mihály

palacsinta.jpg

Bízzatok bennünk, egyéb meglepetéssel is készülünk! :)


2015. július 9. csütörtök:

Országos Kék Túra, Szűcs Attila vezetésével. Táv: 15 Km.

2015. július 10. péntek:
Rövid túra (kb. 10 km) majd az érkező vendégek fogadása és előre pihenés a szombati nagy túrára! :)

2015. július 11. szombat:
Terveink szerint bérelt busszal felmegyünk a Kékestetőre, majd gyalog vissza a szállásra, Sirokra.
Táv: 22 km. (főként lejt menet). A busz 1.500 Ft./fő. A 6 év alatti gyerek részére nem kell fizetni, a 6 év felettieknek 50%, míg a 16 év felettieknek teljes árat számítunk. (A nagy létszámra való tekintettel 2x fordul a busz)

2015. július 12. vasárnap:
a 90. Vizsla Túrát rendezzük meg, melynek felhívásával júliusban jelentkezünk)

Látjátok, hogy mennyire fontos az, hogy pontosan tudjuk ki, mikor érkezik?
Csakis így tudunk megfelelően előre tervezni, mint a meglepetéseket és a buszt megszervezni.
Ezért kérünk mindenkit, aki foglalt már szállást jelezze felénk a címre az alábbi információkat:
Név:
Telefonszám:
Mikor érkeztek:
Mennyien érkeztek:
Hol foglaltatok szállást: 
Hányan kértek szerdán bográcsos ételt, (ha sikerül megszervezni)?:

Köszönjük együttműködéseteket!