Szervusztok!

Berta vagyok, magyar vizsla asszony, ahogy a képen is láthatod, a rövid szőrű változatból. Legalább fodrászra nem kell költenem. Meg nem megy tele a hajam mindenféle szúróssággal, amikor kedvemre kajtatok a sűrűségben.
És, ha arra vagy kiváncsi, hogy milyen is egy tűzrőlpattant vizsla menyecske, akkor ide figyelj!

Hogy milyen a természetem?
Jól írta a mami a szlogenben: 'csupa szív, szeretet': szeretek nagyon sok mindent, lett légyen élő vagy élettelen.

- Először is: a gazdámat, meg még egyszer a gazdámat meg a gazdám családját, meg a gazdám barátait, meg a gazdám tárgyait (Jaj, ezért kölyökkoromban voltak összetűzéseink, mert, ha nem volt otthon, hát néha használtam a dolgait. Néha apróra. Hogy miért olyan irigy, hogy ennek nem örült?! Na mindegy, tudomásul vettem óhaját, mert szeretem...)
Annyira szeretem, ha simogat, ha vakargatja a fülemet, hasamat ... egyáltalán, csak ha hozzám ér! Gazdám azt mondja, a vizsla 'érintés-orientált fajta'. Hát, tény, muszáj hozzáérnem, ha lehet, muszáj ott lennem, ahol ő van. Ha bemegy egy helyiségbe, ott várom az ajtó előtt, hiszen mi összetartozunk! Kár, hogy ezt ő nem mindig engedi, néha azt mondja, hogy idegesítő vagyok az állandó piszkálásommal, bökdösésemmel. Nem tudom, miért mérges, amikor a reggeli kávézása közben odadugom a fejemet a keze alá? Igaz, múltkor is a fejemre ömlött az a keserű fekete lé, de én bezzeg nem haragudtam érte!

- Szeretek ezen kívül minden élőlényt: főleg a madarakat meg nyuszikat, a mezőben, a szomszéd macskáját (olyan jó fenyegetni a butát, frankón komolyan veszi, amit morgok neki, azt' rohan), no meg minden vizslát és más ebszerű haverokat (mert a kutya, az a vizsla, ugye).

- Meg szeretek sok élettelen dolgot is: elsősorban a gazdám ágyát és foteljét, mert kényelmesek és jószagúak, a tányéromat, mert jó nagy és dettó jószagú, meg főleg a pórázomat, mert azon viszem a gazdát sétálni meg vadászni, a gazdám vadászsípját, mert azzal hív, ha nélkülem nem találja az utat, meg főleg szeretem a puskáját, mert az jó hangosan megkéri a fácánokat és nyulakat, hogy várjanak meg, és így nem is kell szaladnom utánuk.

No azért, figyelj, nem szeretek ám mindenkit! Azé' a vizsla kutya ám!

- Például azt a pasit, aki csak úgy be akart jönni a kertbe, a gazdám meg sehol ... hát, annak elmondtam a véleményem, nyomatékosan.

- Meg az a mitugrász nagy fekete is hiába okoskodott ott a domb végén, hogy vigyem a falkámat odébb, csak megmondtam neki, hogy a mező, az a miénk, vizsláké, mamlasz őrebek nem zaklathatnak hivatásunk teljesítése közben!

Hogy mit nem szeretek csinálni?

- Na hát, egyedüllenni, azt NEM. A vizsla, mint kutya társas lény, ezt sose feledd! Otthon ugyan elvagyok egyedül is, egy rövid ideig, iciripicirit, de jobb a falkámmal, leginkább a gazdámmal. Egyedül lenni nem egészséges, csak jön a sok rossz gondolat meg ötlet, mert a vizsla agya jár ám, még álmában is, főleg, ha szegény ártatlan kutya előzőleg nem mozgott eleget, aztán csak a baj lesz belőle. Hazajön a gazda és kiabál meg minden, hogy micsináltálmegintteátokfajzat. Pedig tudja, hogy kutya vagyok, ha jól emlékszem, ő akart engem, anno ő jött hozzánk, még amikor mamival voltam, nem én estem be a holdról! Hát ez következményekkel jár, úgy 15 évre, ezt tudnia kellett!

- Meg unatkozni se szeretek, amikor a gazdám órákon át csak mered arra a dobozra ott az asztalon. Vagy az unalmas papírokkal foglalkozik, óraszám. A múltkor gondoltam, segítek neki, amíg nincs itthon, én foglalkozom velük. Kiválasztottam a legjószagúbbakat a sokból, és jó alaposan szétszedtem, hogy ne kelljen neki vacakolni vele.
Nahát, nem volt hálás egy cseppet se, amikor hazajött! Pedig onnan tényleg nem kellett vele vacakolnia, egy mozdulattal kidobta az IKT-be (Izgalmas Kincsek Tárháza, szintén tilos zóna sajnos...). Mondtam Neki utána, amikor megnyugodott, hogy végülis jól járt, nem?!? Különben is ne hagyjon egyedül, irgumburgum! Na, másnap sietett is haza, és képzeld, nagyon jószagúan jött meg, megölelt és mondta, hogy igazam volt, kár lett volna többet vacakolni azzal az Izével, így is jól sikerült a vizsgája. Nahát. A Vizslának Mindig Igaza Van. Ez szabály, ugye?

- De legkevésbé azt szeretem, ha a gazda tök ideg, olyan elromlott savanyú-keserű szaga van, mérges meg kiabál, neadjisten még rángat is: no ettől nagyon félek. Jó, néha igaza van, de akkor is: a vizsla az kutya, lehet vele értelmesen beszélni! Ha érthetően elmondja, hogy erre meg arra, akkor azt én mindig (hmmm... általában...) betartom meg megcsinálom mert én vizsla vagyok, nem ember. De ha egyszer erre, másszor ugyanúgy amarra, akkor most mihez tartsam magam?! Még az is világos, hogy amit a gazdám megenged, de a gazdapapa nem, azt csak akkor csináljuk, amikor a gazdapapa nincs itthon, hogy csöndesen és jószagúan beszélgessenek, amikor hazajön... ilyen van, ebben van rendszer, tehát értem.

Hogy mit szeretek csinálni?

- Hát vadászni imádok, meg futni is, meg játszani gazdámmal meg a haverokkat, olyan ugrálós-ellopósat, meg megkeresőset, meg kergetőset, meg mindent. Körülbelül minden jó, ami sok-sok mozgással, ugrálással, futással jár. Meg aludni utána a meleg szobában, a gazdi ágyán...

- Meg azt is szeretem, amikor csupa új dolgot tanít nekem a gazdám és én érzem, hogy segítek neki. Azt nagyon szeretem! Igyekszem is mindig kitalálni, hogy mit akar tőlem, pedig ez nem könnyű, néha olyan komplikált és zavaros, ahogy magyaráz ... de én igyekszem! (Igaz, kamaszkoromban volt egyszer-kétszer, hogy mást akartam, mint ő, meg titokban arra is gondoltam, nem muszáj neki főnöknek lenni, de csak egyszer, mert nagggyon gyorsan és alaposan meggyőzőtt eme gondolat dőreségéről.)

- Azt is szeretem, ha az új kisemberke játszik velem, pedig ő még nem is tud vigyázni, a múltkor is majd kibökte a szemem. Nem baj, olyan édes, mint az én kölykeim (csak azok fegyelmezettebbek voltak persze), imádom! És a kajáját is mindig nekem adja ám!

- Az eredeti munkám, persze, a vadászat, méghozzá annak a legváltozatosabb ágai, hiszen mindenes vadászkutya vagyok. Ezt szeretem a legjobban! Megkeresem az élő vadat a mezőben, vízben, nádasban, erdőben. No nem ölöm meg, ha megtalálom, ne nézz már így. A zsákmányejtést udvariasan átengedem a gazdámnak, a vadásznak, elvégre mégiscsak ő a nagyfőnök! Utána persze égen-földön megkeresem a közös zsákmányunkat, azt nem bízom rá, elvégre se szimata, se sebessége, sose lenne a miénk nélkülem ... no de ez nem panasz, hiszen érte vagyok, mint mondtam már.

- De sok boldog vizslát ismerek, akik nem vadásznak, csak sportolnak, pl agilitiznek, vagy mentőkutyáznak vagy táncolnak a gazdájukkal (én spec nem szeretem a zenét, csak nyávog...). Meg hallottam olyan vizsláról is - de ne mondd tovább, nem bántásiból mondom - akinek a gazdája nem lát, és őt kell vezetgetnie, na, hogy az milyen büszke magára, az a vizsla, el se hinnéd, meg a másiknak csak székben ül a gazdája, mindig, mert baj van a lábával vagy mi, azt a vizsi segít neki mindenben ,,, ő is nagyon boldog ám!

Hogy mi a kedvenc tartózkodási helyem?

Hát ez egyszerű! Ahol a gazdám van. Meg a falkám is. No de a kennelben lenni, vagy a kertben, hátul, pláne egyedül: azt NEM, azt be kéne tiltani. Különben is, mivel szép rövid a szőröm, nagyon fázom ám hidegben! Még, ha többen jól összebújunk, az hagyján ... de azt is jobb a meleg lakásban, ezzel az emberek is így vannak, tudom én! Akkor, miért lenne kint a vizsi?

Persze, érdekes, vadászat, vagy játék közben sose fázom, még ha szép nagy hó van, akkor se! A múltkor is, amikor az a buta fácán betévedt a nagy vízbe, aztán megijedtem, hogy elsüllyed szegény, hát rögtön beugrottam és kimentettem, odavittem a gazdámnak! Igaz, hideg volt a víz, de azért szívesen tettem. A gazdám szidott is kicsit, hogy megfázoltehülye, de azért nagyon büszke volt ám rám, éreztem!

Kedvenc ételem?

Jajj, ez nagyon jó kérdés!
Hmmm. Szeretem a husikat, bármilyen formában meg a csontocskákat is. Meg szeretem a kenyeret is, spéci a szárazkenyér a gyengém... A csoki. Hát az is nagyszerű, kár, hogy a Gazdi azt mondja, az nekem nem egészséges! Pedig akkor se lett bajom, amikor gyerekkoromban éjjel elcsentem az összes csomagolt csokit a díszített fáról, amit néhanapján az emberek bevisznek a lakásukba és sok izgalmas csomagot pakolnak alá. Öööö - kivéve, hogy gazdi naggyon dühös volt érte.

Ha így belegondolok, mindent szeretek, még az almát is meg a többi nyers recsegős növényes dolgot, amit maguknak megfőznek az emberek. Persze, gyerekkoromban nem így voltam ezzel, akkor még válogattam meg vigyáztam az alakomra... de ma már tudom, hogy ez dőreség. Amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra!

Köszönöm, hogy az egészségem felől is érdeklődsz, kilencéves létemre semmi bajom, azt a heti 1-2 vadásznapot simán végigdolgozom ám, a fiatalok csak lessenek! A családunkban mindenki egészségesen, sokáig él, mert a tenyésztő-Gazdám minden férjhezmenéskor figyelmeztet, hogy csak CSD-szűrt (ez nem t'om milyen), egészséges, dolgos, tapasztalt úriemberekkel állhatok szóba! (Na falkavezéren alul nem is adom!) Igaza lehet, mert ismerek egy-két lábfájós, pipogya vizslát, alig bírják az ugrálást velünk, pedig még suhancok. Meg van egy-két viszketeg, kényeskedős haver is, mindig allergiásak valamire. De szerencsére a mi gazdánk figyel mindenre tenyésztéskor, így nálunk nincs baj!

Emlékszem, anyám, nagyanyám is sokáig éltek, 14 évesen még vígan eldöcögtek velünk a kertben. Na jó, egy-két fülfájás, szemgyulladás szokott lenni, de arra a gazdám odafigyel.

Na bocs, úgy hallom, hív a gazdám, szaladnom kell, végre szüksége van rám.
De máskor azért még beszélgethetünk!