|
![]() Powered by NetOffice |
2011. június 17. péntek
Kedves Móni, teljesen ledöbbentem a leveleden. Kinőtte magát a vizslatúra, hihetetlen szervezőmunka lehetett benne, és mint az állandó résztvevők létszámán látszott, nagyon is jól csináltatok valamit!! Sajnálom, hogy a hatóságok ilyen kockafejűek (szívem szerint máshogy fogalmaztam volna) és nem látják ennek a szuper kezdeményezésnek a lényegét! Mondhatnám úgy is, hogy felháborítónak, pontosabban elkeserítőnek tartom, hogy 2011-ben Magyarországon így mennek a dolgok. Pont az ilyen kezdeményezések változtathatnák meg végre az emberek szemléletét. Komolyan mondom, megérne egy jó kis riportot mondjuk a Naplóban! Sajnos mi csak összesen két túrán voltunk eddig, de minden elismerésem a szervezőknek!! Kitartás vizslatúra stábtagok, sokan vagyunk sok ismerőssel és biztosan találni fogunk olyan helyeket ahol végül meg lehet valósítani a vizslás túrákat! Zénó
Kedves Szervezők! Elkeseredtem, hogy ennyire szabályozott és érzékelten világban élünk. Elküldtem minden ismerősömnek a levelet és bízom benne, hogy jönnek jó ötletek és segítség. Köszönet a kitartásotokért! Szerencse kutya gazdája: Koplányi Gyöngyi
Szia! Az elutasító illetve teljesíthetetlen feltételeket előíró leveleket nem lehetne nyilvánossá tenni, elsősorban az aláíró személyét közzé tenni. Csak a nyomásgyakorlás miatt. Biztosan ennyi ember között van aki esetleg ismeri az aláíróhoz a hátsó utat.
Kedves Mónika! Ha jól tudom Pomázi Ágoston (Guszti bácsi) szervez kutyás napot Szántódon (Szántódpusztán) ha jól tudom Július 23-án. Szerintem nem lenne hülyeség összeszervezni egy vizslatúrával. Elérhetősége: tel.: 30/4887044
Szia Mónika! Megdöbbenve olvasom soraidat, és felháborító, h napjainkban ilyen ellenállásokba ütközik egy ilyen népszerű találkozó lebonyolítása. Én személy szerint csak annyit fűznék hozzá, h az engedélyező hivatalnokoknak csak az eltelt időszakot és a túrák során tapasztalt "problémákat" kellene figyelembe venni, és az már is igazolná ezt az igenis jól működő szerveződést. Sajnos nekem a levélből egyértelműen a bürokrácia és a pénz jön le, és nem az, hogy támogassuk ezt a nagyon jól működő és népszerű (1500 tag!!!!!!!) társaságot, a mozgást, és népszerűsítsük ezt a nemes fajtát - mely örökségünk része -, és talán az egyetlen olyan fajta, akik nagylétszámban probléma nélkül tudnak együtt túrázni, játszani!!!!!!!!!! Halva született gondolat attól a "hozzáértő" hivatalnoktól aki a vizsla fajtának szájkosarat és pórázt írna elő, hiszen a vizsla mozgásigénye a 10-es skálán 11-es. Utoljára még annyit, hogy én hasonló körülményeket kívánok ezeknek az aktakukacoknak a szabadidejük eltöltése alatt, mint amit ők szerettek volna betartatni a viszlákkal)))))))))))) Más: sajnos csoki kutyánk már több mint egy éve nincs köztünk, pontosan 2010. május 24-én kellett elmennie egy hirtelen jött súlyos betegség miatt. Mivel örökbefogadott menhelyi kutyus volt, így a pontos életkorát nem tudjuk, kb 10 éves volt. Négy évet és két hónapot töltött velünk. Eddig még ennyit sem tudtam írni róla, még most is nehezen megy...... ................., Szaisztok, Sütike és Margit
Sajnálom, hogy ez így alakult, ez egy ilyen ország, máshol, Belgiumban vagy Németországban örömmel fogadnának egy ilyen mozgalmat! Linó
Kedves Tollár Mónika! Maja kutyámmal régi vizslatúrások vagyunk. Férjemmel jövő hét végén elutazunk egy hétre és kutyapanzióban szállásolnánk el kutyáinkat (Maja weimari vizslámon kívül van egy amerikai bulldogunk is, Miró), de azt kell tapasztalnom, hogy sehol sem látnak szívesen két nagytestű kutyát. Ahol pedig igen, megfizethetetlenek az árak. Érdeklődnék, hogy vizslatúrásoknál nem működik-e esetleg * "cserekutya-kapcsolat"*? Ha nem, nem tartanád jó ötletnek a bevezetését? Gondolom sokunknak jól jönne egy ilyen lehetőség így nyár elején. Köszönettel, Ősz-Kunz Fláviaui: Biatorbágyi lakosként már érdeklődtem a helyi önkormányzatnál a vizslatúrák engedélyezéséről. Egyelőre még nem kaptam visszajelzést. Kedves Mónika! Nagyon szomorúan olvasom ezt a levelet; sajnos a hatóságok hozzáállása újabb bizonyítéka annak, hogy milyen alacsony szintű a "kutyatartási kultúra" ebben az országban. Figyelmükbe szeretnék ajánlani egy helyszint, ahol mi múlt héten túráztunk a kutyusommal, ez Szendehelyen a Gyadai-tanösvény. 5 km-es kis túra, 2,5 óra alatt bejárható, gyönyörű!! Bp.-től nincs messze. (Egy szakaszon facölöpön kell menni a sár miatt, de ez nem hosszú.) Nekünk nagyon tetszett. http://www.ipolyerdo.hu/ Kedves Mónika és Vizsla Túra stáb tagok! Nagyon sajnálom, hogy ilyen hozzáállással kell találkoznunk, amely ellehetetleníti a vizslatúrák, és egyéb kutyás programok szervezését. Nagyon nehéz ezzel a rossz hozzáállással szembesülni, amely nem csak a túrázásra, de például a kutyák fürdésére (Balaton, Velencei tó...) is vonatkozik, igazán jó lenne, ha az Önkormányzatokban olyan emberek is dolgoznának, akik valamelyest értenek a kutyatartáshoz, felelős állattartáshoz, s talán akkor lehetne változtatni ezeken a rossz beidegződéseken. Szeretném megköszönni Nektek azt a sok munkát, amit a Vizslatúra szervezésére fordítottatok, mi minden alkalommal nagyon jól éreztük magunkat, és remélem, hogy nem kell véget érnie ennek a remek kezdeményezésnek. Amennyiben tudok olyan helyről, ahol lehetne folytatni a túrákat, mindenképpen jelzem majd felétek. Üdvözlettel: Demendi Barbara és Füge
Sziasztok! Nagyon elszomorít a hír Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi mindennel jár a vizslatúra szervezése, azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy adminisztratív okokból fog megszűnni ez a csodálatos dolog. 25 vizslatúrán vettem részt és csak jó emlékeim vannak. Magam részéről rengeteget köszönhetek a túráknak. 2008 januárjában vettünk először részt az akkor már majdnem 15 éves Frédivel. Annyi szeretetet, mint ami akkor ránk zúdult, soha nem tapasztaltunk addig J. A 2009. áprilisi, Frédi 16. születésnapjára nevesített gombai túrán az öreg már csak autóban "túrázott", még most is könny szökik a szemembe, mennyien simogatták, üdvözölték, ajándékokkal lepték meg az öreg urat.
Kedves Mónika! Szomorúan olvastam leveledet. Hát kérem itt tartunk. A XXI.szd. Európájába menetelvén a korszerű hatósági hülyeség, az emberi korlátoltság tort ül nálunk. A kutya mint első számú közellenség bizton számíthat a szabályok szigorítására. Már csak ők szennyezik a környezetünket, már csak ők zavarják a kutyátlanok békéjét, ezért le velük. Kedves Mónika! Köszönöm eddigi munkádat (sok és jó volt) és remélem nem szakad meg ez a kellemes, jó programsor. Tisztelettel üdvözöllek: Gál Tamás(Roni gazdája)
Nagyon sajnálom, hogy ilyen nehézségekbe ütköztök az utóbbi túrák szervezésében Szeretjük ezeket a vasárnapokat, barátság is szövődött már, szóval mindig várjuk a túrákat. Reméljük,hogy lesz még erre lehetőség! Köszönjük a kitartásotokat. Panka 2010.07.14. Luca 1997.09.26.
Kedves Móni, teljesen ledöbbentem a leveleden. Kinőtte magát a vizslatúra, hihetetlen szervezőmunka lehetett benne, és mint az állandó résztvevők létszámán látszott, nagyon is jól csináltatok valamit!! Sajnálom, hogy a hatóságok ilyen kockafejűek (szívem szerint máshogy fogalmaztam volna) és nem látják ennek a szuper kezdeményezésnek a lényegét! Mondhatnám úgy is, hogy felháborítónak, pontosabban elkeserítőnek tartom, hogy 2011-ben Magyarországon így mennek a dolgok. Pont az ilyen kezdeményezések változtathatnák meg végre az emberek szemléletét. Komolyan mondom, megérne egy jó kis riportot mondjuk a Naplóban! Sajnos mi csak összesen két túrán voltunk eddig, de minden elismerésem a szervezőknek!! Kitartás vizslatúra stábtagok, sokan vagyunk sok ismerőssel és biztosan találni fogunk olyan helyeket ahol végül meg lehet valósítani a vizslás túrákat! szerkesztve: Milva::2011.06.16 22:23:09
Egyenlőre nem tudok mit mondani, konkrétam bőgök! Betyár, 2009-04-18 Kedves Mónika! Elmondani nem tudom, mennyire sajnálom - családommal és Topi-val együtt - a történteket. Egy igazán jól szervezett, hasznos, egészséges, közösség teremtő.... és még sorolhatnám a pozitív jelzőket, Szabadidős tevékenység sorsát pecsételte meg a bürokrácia és a butaság! Minden lehetőségemet kihasználva terjeszteni fogom a helyszínek iránti igényt, hogy minél többen szerezzenek tudomást róla. Kedves Mónika ! A VizslaTÚRA filozófiája és az a profi meló, ahogyan megcsináltátok, - soha nem titkoltan, mindig példaként lebegett előttem. Évek óta dédelgettem az álmot, hogy valamilyen formában utánnozni, követni, valami hasonlót csinálni. Veletek együtt, vagy melletettek tovább terjeszteni a filozófiáját és gyakorlatát ennek a kutyás szabadidős tevékenységnek ! Az elmúlt évek mindig valami felé elvitték a 4TAPPANCS tappancsait, - de most tavasszal az új helyszín, az új környezet és az új gazdik elérhető közelségbe hozták a dolgot.
|
|