Aktuális







Powered by NetOffice

2012. október 2. kedd

Bálint Ágnes Emlékház látogatás a Vizsla Túra gazdijaival

2012. október 14. vasárnap, 10h

2220 Vecsés, Barcsai utca 1.

A tavalyi őszi és az idei nyári sikerre való tekintettel október közepén ismét rendhagyó programra invitálunk minden vizslás gazdit a családjával együtt: látogassuk meg együtt a hazánk egyik legkedvesebb mesefiguráját, Frakkot megálmodó írónő csodálatos kis emlékházát Vecsésen!

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges a e-mail címen! Mivel az emlékházba kutya sajnos nem vihető be, ez alkalommal kérjük, mindenki hagyja otthon kedvencét!




 

A Frakk az egyik legemlékezetesebb rajzfilmsorozat a magyar mesék közül, és ezt nem csak az eltalált és jól megrajzolt karaktereknek, a nyugdíjas házaspárnak, vagyis Károly bácsinak és Irma néninek, és a két lusta, "pákosztos macskával" állandóan harcban álló vizslának köszönheti, nemcsak a lendületes főcímzenének, ami minden gyerek fülében benne maradt, hanem annak is, hogy magyar viszonyok között egész soknak számító négy széria készült belőle, ráadásul az első és az utolsó sorozat megjelenése között tizenöt év telt el.

A meseklasszikus története tulajdonképpen az Orvosi Egyetemen kezdődött. Bálint Ágnes veje, dr. Sárváry András (aki egyébként egy ideig vezette is a Bálint Ágnes által szerkesztett Kuckó című műsort Kisbán Andreával együtt – mindketten orvostanhallgatók voltak), egyszer megpillantott egy gyönyörű magyar vizslát azok között a kutyák közt, amelyeket a sintér hozott be az egyetemre kísérleti állatnak. Sárvári Andrásnak annyira megtetszett az állat, hogy megvette 200 forintért. Miután a vő Bálint Ágnesékhez költözött, hozta magával a kutyát is, amit az írónő rendkívül megszeretett. Persze a vizsla a család macskáit ki nem állhatta, jó párszor fölüldözte őket a padlásra, egy hétig le se mertek jönni - akárcsak a rajzfilmben Lukrécia és Szerénke.

 

A 2010. őszén megnyitott családi emlékház-múzeum földszinti három szobájában a bútorai, képei, használati tárgyai között kicsit elképzelhetjük, milyen is volt Bálint Ágnes, az írónő élete. Hiszen ott van a dívány, amelyen aludt. Meg a régi írógép, amelyen a meséit írta, és amelybe most is be van fűzve egy oldal a Mazsolából – mintha éppen dolgozna, csak kiszaladt volna egy percre megetetni a kutyákat.  Aztán ott vannak a régi gyerekek által küldött kedves levelek, rajzok, vagy a kritikusok által írt méltatások.

 

Bálint Ágnes életének bemutatásán túl a család tulajdonából származó, vagy később gyűjtött régi tárgyak segítségével a mai gyerekek megismerkedhetnek egy mesebeli világ hangulatával: régi hímzésekkel, csokoládéformákkal, szokatlan fehérneműkkel, a cilinderrel vagy a keménykalappal. Megnézhetik, milyen játékokkal játszottak az írónő lányai és unokái. Megtudhatják, mennyivel nehezebb élete volt a régi embereknek még a villany bevezetése előtt: például egyetlen bögre teáért is vizeskannában kellett hozniuk a kútról a vizet és be kellett gyújtaniuk a sparhertbe, illetve ha vasalni akartak, elő kellett állítaniuk a parazsat a nehéz vasalókba. Az igazi jéggel működő jégszekrény pedig igazi ereklye - már a felnőttek közül sem mindenki ismeri….!

 

A régi gyermekjátékokból összeállított emeleti kiállítás jóvoltából a felnőttek önfeledten nosztalgiázhatnak, míg a kicsik rácsodálkozhatnak, mennyire másmilyen játékokkal játszottak nagyszüleik és dédszüleik.

 

Program:

  • találkozó
  • körbevezetés (mesélnek: Bálint Ágnes lányai, Anna és Ágnes)
  • csoportfotózás Frakk kutyaháza előtt
  • portréfotózás Károly bácsi és Irma néni jelmezekben – rossz idő vagy kánikula esetén az emlékházban, jó időben az emlékház teraszán – a képek ingyenesen letölthetők majd a Vizsla Túra fotóalbumtárából.

 

Részvételi hozzájárulás:

  • 1.500 Ft: egyéni belépő
  • 2.500 Ft: páros/családi belépő
  • a belépőkből befolyt teljes összeget az emlékháznak adjuk támogatáskéntlabdarozsa_lampaja__.jpg
  • minden résztvevő egy-egy Labdarózsa lámpája című könyvet kap ajándékba, melyben Frakk testvére, azaz Bálint  Ágnes másik legendás vizsla mesealakjának történetei olvashatók.

 

Az emlékházban működő Bálint Ágnes bolt, az Ajándékkuckó kínálatában találhatók mesekönyvek, szépirodalmi könyvek, hangoskönyvek, DVD-k, diafilmek és plüss figurák, valamint kézi bábok, kulcstartók, hűtőmágnesek, bögrék és mini tapadós plüssfigurák.

 

A Vizsla Túra csapatát Bálint Ágnes családja jóvoltából pogácsa és üdítő várja majd az emlékházban!

 

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges a  e-mail címen!
Mivel az emlékházba kutya sajnos nem vihető be, ez alkalommal kérjük, mindenki hagyja otthon kedvencét!

 

A tavaly novemberi emlékház látogatás során készült képek megtekinthetők itt:

http://www.facebook.com/media/set/?set=a.330986123582985.98559.112116812136585

 

Az idei nyári emlékház látogatás során készült képek megtekinthetők itt:

http://www.facebook.com/media/set/?set=a.488274707854125.126563.112116812136585

 bae.jpg

Az Emlékház megközelíthető:

 

1. GÉPKOCSIVAL:

a, A régi 4-es főútvonalon Vecsés egyik irányból Ferihegy, a másik irányból Üllő után következik. Vecsésen a ’Gyál’ táblánál elfordulni – Telepi úton a sorompóig – sorompón átkelve Dózsa György úton – balra a 3. keresztutca a Major utca –Bercsényi utca – jobbra a Barcsai utca.

b, Egyéb irányokból az M0 autópályáról a 37-es kilométernél  Gyál/Vecsés irányában. Az M0-ról Gyál felöl érkezve a CBA utáni körfogalomból jobbra (Budai Nagy Antal út) - első keresztutca balra (Barcsai utca).

 

2. VOLÁNBUSSZAL:

a, BUDAPEST FELÖL:

- Budapest, Kőbánya-Kispesti Metró végállomásról (KÖKI) Vecsés-Erzsébet tér (volt Martinovics tér) célállomásra.

- Budapest (Pestszentlőrinc), Béke-térről Vecsés-Erzsébet tér (volt Martinovics tér) célállomásra. (Csak hétköznapokon)

Útvonal az Erzsébet térről az emlékházig: az iskola jobboldalán a Toldy Ferenc utca végén, kicsit balra nyílik a Barcsai utca.

További infók: http://www.menetrendek.hu

b, MONOR FELÖL:

Vecsés, Anna-utcai megálló. Sajnos ennek a járatnak a megállója a régi 4-es főúton nagyon messze, jó 20 perc-félóra gyaloglásnyira van az emlékháztól.  Útvonal az emlékházig: Anna utca – Telepi út – átkelni a sorompón– Dózsa György út – balra a 3. keresztutca a Major utca –Bercsényi utca – jobbra a Barcsai utca.

További infók: http://www.menetrendek.hu

 

3. VONATTAL:

a, Budapest - Cegléd - Szolnok vonal. Leszállás: Vecsés Vasútállomás. A Felszállásnál nagyon kell figyelni, nehogy tévedésből olyan vonatra szálljunk, ami nem áll meg Vecsésen, mert nem lesz alkalom Monorról visszajönni! A leszállásnál is nagyon kell figyelni, mert van egy Vecsés Kertekalja nevű kisebb állomás is, ami azonban nagyon messze esik az emlékháztól! Útvonal a vasútállomástól az emlékházig: A sorompótól indul a Dózsa György út – balra a 3. keresztutca a Major utca –Bercsényi utca – jobbra a Barcsai utca.

További infók: http://www.menetrendek.hu